Bájitaltan terem

Leírás később.

Egy ideje nem láttam Sophiet, mivel el kellett mennem egy üzenettel, a vámpírok szigetére Erichez. Szerencsére nem volt semmi probléma így hamar vissza is értem szerencsére. Végig követtem Sophie erejének nyomait az iskolán végül a Bájitaltan teremben találtam meg. Épp pakolt az utolsó órája után. Óvatosan kinyitottam az ajtót és mielőtt bárki észrevehetett volna besurrantam és a hátamögé léptem.
- Üdv tanárnő, egy magánóra belefér még? - kérdeztem ahogy átöleltem a derekát, és szorosan magamhoz húztam. - Hmm... ez az illat?  - kérdeztem, ahogy beleszimatoltam nyakába.

Vége volt egy újabb napnak és egy ezzel az utolsó órámnak is. Amint összepakolok, mennem kell a fogadóórákat intézni a korrepetálásokat, és már megint én vagyok beosztva éjszakára az Auror központban. Nagyot sóhajtva, pakoltam össze a mai röpdolgozatokat, hisz még azokat is ki kellett javítanom. Újabb nagy sóhaj hagyta el számat, mikor hirtelen Raven átölelt. Nem voltam hozzászokva, az efféle meg nyilvánulásokhoz, pláne nem tőle. De még is jól esett. 
- Sajnos nem. Még rengeteg dolgom van. És estére be vagyok osztva őrségbe. - mondtam neki és tovább rendezkedtem. - Csak nem rég lent voltam a rózsakertben. Biztos azt érzed, vagy valamelyik hozzávalót. - mondtam neki, és felé fordultam és az asztalnak támaszkodtam. 
- Milyen volt az út? Sikerült beszélni apámmal? - kérdeztem tőle kíváncsian.

Észre vettem hogy meglepődik, de nem engedtem el akkor sem.
- Milyen kár, pedig szívesen részt vennék az egyik magánórádon. - mondtam ahogy a nyakába csókoltam. , majd megéreztem rajta a különös illatot.
- Igen, már emlékszem, azok a rózsák különleges illatot árasztanak magukból. Mindig mást, és az illetőnek kedves illatot. - mondtam és elengedtem, mikor szembefordult velem. Majd az útról kérdezett. Tudtam, hogy aggódik a közelgő események miatt, de azt akartam tudja én mindig vele leszek, és nem kell attól félnie, hogy engem nem fog elveszíteni. És elhagyni sem fogom, mint az - az alak.
- Igen, mindent elrendeztem, de nem örül hogy kiakarod hagyni. Abban reménykedik hogy te veszed át a helyét. - mondtam és közvetlen elé léptem.
- Pedig igen is remek kiráylnő lennél. - mondtam és egyik kezem derekára csúsztattam, mégmásikkal az arcát cirógattam. - Gyönyörű... Erős... Bátor... És megállíthatattlan - mondtam, ahogy minden egyes szó után kapott egy csókot, a nyakától egészen édes ajkaiig. Szenvedélyesen megcsókoltam, és szorosan öleltem magamhoz. Nem akartam elengdni, vagy bárki másnak átengedni. Azt akartam hogy csak az enyém legyen és senki másé.

Csak jót mosolyogtam rajta, mikor a magánóráról beszélt. Sejtettem milyen szívesen részt vett volna rajta. De most ez nem nyert. Majd a különleges rózsakertemről esett pár szó mielőtt rákérdeztem mit mondott neki az apám. 
- Sejtem, de nem érzem magam elég jónak, egy ilyen próbára. - mondtam, ahogy félre pillantottam, de hirtelen magához ölelt és elkezdett, csókokkal elborítani. Nem tehettem ellene de nagyon is élveztem. És még bűntudatot sem éreztem miatta. Átkaroltam a nyakát és határozottan húztam magamhoz, miközben felültem az asztalra, közben, lágyan hajába túrtam. 
- Raven, ezt nem itt kéne... - mondtam halkan, de nem igazán tudtam ellenkezni, hisz forrt a vérem minden érintésétől.

Csak félmosolyra húztam a számat, mikor ellenkezni, próbált bár nagyobb volt a próbálkozás füstje mint a lángja. Egyik kezem az ajtó felé lendítettem, így becsuktam azt, nehogy egy diák ránk nyisson. Nem lett volna neki túl kellemes, utánna a szemükbe nézni. Bár engem ez nem zavart. Hanyatt döntöttem az asztalon, és lehúztam bőrkabátja cipzárját, hogy valamivel közelebb kerüljek kebleihez. Közben nyakát csókolgattam, ahogy kezem felfedező útra indult.
- De tudod, nem kell ahhoz az a viadal, hogy az én királynőm legyél. Már rég az vagy. - mondtam neki ahogy letámaszkodtam az asztalra, és mélyen a szemébe néztem. Rabul ejtett bíborszínű szeme. Megigézett és nem akart ereszteni. Örvényként szívott magába.

Hanyatt döntött az asztalon, és a nyakamat csókolgatta furcsa bizsergés járta át testem amit már rég éreztem. Mikor felemelkedik, és letámaszkodik mellettem, csak mosolyogva hallgatom, mondanivalóját. Látom borostyán színű szemeiben, hogy igazat beszél, és ez megnyugtatott. Bár nem voltam benne biztos hogy én megérdemlem ezt a bánásmódot. Hisz annak idején elárultam azt akit a legjobban szerettem, most még is ő úgy tekintett rám mintha, a világ legártatlanabb lénye lennék. Finoman megérintettem arcát, ujjaim hegyével. Épp mondani akartam valamit, mikor az ajtó kivágódott, és hatalmas fény áradt be a helységbe. Azonnal felpattantam és lerántottam magammal a földre, hisz azt hittem valaki megtámadt minket. Majd mikor elmúlt a fény felemeltem a fejemet. 
- Jól vagy? Ez még is mi volt? - kérdeztem ahogy kikukucskáltam az asztal felett, mire furcsa hangokat hallottam meg. - Ha valaki szórakozik velünk az garantáltan nem ússza meg szárazon. - Mondtam morogva és az ablakhoz léptem de nem arról jött a hang. 
- Nézzünk szét, nem e valamelyik diák próbálja elütni az időt. - mondtam ahogy felhúztam kabátom cipzárját, majd pálcámat kezembe véve kiléptem a folyosóra. Elég sötét volt és a fura hang nem szűnt meg. 
- Flamma - mondtam ahogy csettintettem, és tenyeremben kék lángocska jelent meg hogy fényt adjon. 

Spoiler:

Ahogy hottá ért arcomhoz, végig futott rajtam a hideg. Ge nem azért mert bőre jeges volt, hanem még ilyen lágyan senki nem ért hozzám. Óvatosan megfogtam kezét és tenyerébe csókoltam, de hirtelen felpattan és a földre lökött mikor nagy fény terítette be a termet. Be kellett csuknom a szemem mert félő volt hogy megvakulok olyan erős volt.
- Persze jól vagyok és te? - kérdeztem tőle ahogy felkelt. Esküszöm most biztos megszegem a Sophienak tett ígéretem, és megölöm az illetőt amiért megzavart minket. Morogtam magamban ahogy felkeltünk. A nő az ablakhoz ment hátha onnan hallatszik a hang de semmi. Az ajtóhoz mentem és láttam milyen sötét van a folyosón.
- Menjünk, de van egy olyan érzésem, hogy nem egy diák az ki játszik velünk. - mondtam és utánna mentem. Láttam a kis lángot a kezében. Mióta vámpír lett nem igazán használta a pálcáját, mintha nem bízott volna benne. És meg tudtam őt érteni. Nekünk démonoknak pedig egyáltalán nem volt szükségünk pálcára. Elég volt csak az emberek érzelmeit kihasználnunk hogy erőhöz jussunk.