Hipogriff karám

Bernadotte és Nagel kart karba öltve érkeztek meg a karámba. Nagel út közben magára vette barna köpenyét kis melegért.
- Ha nem lennél itt velem még el is vesznék ebben a hó viharban, Bernadotte. - mondja miközben próbál ki látni a kis lég buborékból amit maguk körül létrehozott hogy nyugodtan tudjanak mozogni a viharban. Pár lépés után észre veszi a karámot.
- Ahh meg is érkeztünk.
Az ajtóhoz megy és kinyissa Bernadotte előtt. Miután a hölgy be ment, ő is be megy be csukja az ajtót és botjával üt egyet a földön és a lég buborék már a múlté.

-Tudom, de mégis néha néha egy kis idő változása diákok is örülnének. Esetleg egy tavasz idő járás egyszer kétszer örülnének. ne kell jenek mindig nagy kabátban mászkálniuk. - válaszolt. - És mégis mit csináltak most hogy dicséred őket? - kérdezte.

- Hát igen de mégis más mikor tudom hogy ki vagy a természetben, és más mikor egy teremben vagy...egyszerűen nem ugyan az... - válaszolt.
Közelebb lépet az egyik griffhez, és lassan meghajolt a griff előtt, és a szemébe nézett. Pár másodperc után a griff is meg hajolt, és Nagel közelebb lépet hogy meg simogassa az állatott.
- Jó munkát végeztek akkor a diákok. Úgy látszik most jól el vannak a griffek itt. - mondta majd vissza nézet Bernadotte-ra.
- Tényleg mikor ismerhetem meg az új munka társunkat?

Meghajol újra a griffnek, és még meg hajolva kezd hátrálni. Pár lépés után kiegyenesedik és szembe fordul Bernadottenak, és közelebb lép hozzá.
-Kár már várom. Alig várom hogy az év elkezdődjön! Vajon idén milyen kalandok lesznek?
Kérdezi, szokásos mosolyával, de szeme elárulja hogy alig bír meg férni a bőrében.

-Oh! Tudok én az lenni. Csak nem látom értelmét ebben a helyzetben. - válaszolt nyugodtabban.
- Úgy értem hogy , egy mágusnak igen is kontrollban kell lennie teste, lelke, és esze felett, köztük az érzelmeivel is. De hát te is tudod milyen tud lenni egy ember ha elnyomja magát, és sosem engedi fel magát... és ha ezzel még a mágia hatalma is társul... - a végre hangja el halkul és komorrá változott.
- De hát ezért engedem fel magamat melledet! Mert veled lehet! és már régóta szeretnem hogy te is nyugodtan legyén önmagad mellemet korlátok nélkül!. neked is kell lazítani néha néha. 20 éve ismerlek azóta segítek, és támogatlak, és még egyszer sem láttalak felszabadulva. Mintha az egész világ sorsát válladon hordod!

- Igen igen értem én ezt. - mondja nyugodtan.
- De álladóan feszült vagy. sose láttalak lazítani.. ha így folytatod akkor lesz egy rossz pillanat amikor minden rád zordul, sok lesz és akaratlanul is hibázol.
Ezt el mondva még közelebb és a kezét az arcára tette, és lassú mozdulatokkal simogatni kezdte.
- A világ nem figyel állandóan, meg engedsz egy egy pillanatot mikor lazíthatsz, hogy engedj egy kis gőzt ki. Hogy amikor számít akkor ne legyél túl adagolva. - mondta előhozva legjobb mosolyát.
- Megy ugyanis! én is itt vagyok és bármi van segítitek! Ha hibázol is én itt vagyok hogy kijavítsam!
egy kis szünet után...
- Nem vagy egyedül.

Sóhajtott.
-Inkább csak az időzítése rossz. - válaszolt kicsit lehangoltan de mosoly maradt az arcán.
- Már most? ilyet. nem tudnak lenyugodni és meg beszélni dolgaikat? kell ez a háború? - kérdezte ahogy kiegyenesedett  kicsit.
Sóhajtott még egyet.
- Tudom ki ő ne izgulj. Hísz munkatársak vagyunk! Na de! haladjunk vissza felé - meghajol Bernadottenak és kinyújtja kezét neki.
- Hisz meg kell nézned  ki üvöltött nekem meg beszélnem kell Sophieval. - mondta mosolyogva.

-Ugyan ez csak természetes. - válaszolt neki, mi ellőt eltűnt. - Jobban örülte volna ha együtt megyünk vissza de hát... - morogta kicsit magának miközben botját meg lengette és egy kék tűzben eltűnt.