Tengerpart

Leírés hamarosan.

A hó végre nem esik, így könnyebb a dolgom és a nyomokat is könnyebb követni. A hírek szerint, valahogy elszabadult egy Mantikor az iskola megfigyelő központjából. Több emberre is rátámadt már, és a nyomait a kikötőig. Lovam erősen fújtatott már, hisz mielőtt ide jöttünk végig vágtattunk a falun és a sötét erdőn, a nyomokat kutatva. Íjam a kezemben volt az idegen egy nyíllal, és kardom is a hátamon volt, mert a legtöbb bűbájt visszaveri a bőre. Szerencsére lovam jól irányítható volt, így nem kellett használni a kezeimet hozzá. Mindenre nagyon figyeltem, hisz a sziklás partszakaszon könnyen meglephet a fenevad. 

Ahogy vágtattam üvöltés hallatszott. Megsarkantyúztam lovamat, és nem törődtem mással, minthogy megtaláljam a bestiát. Alig vettem, észre a parton sétáló nőt. Nem figyeltem kiabálására, hisz nem messze egy szikla mögött megpillantottam a szörnyeteget. Amint elég közel értem hozzá rálőttem, az íjjal. Sikerült is a bal lapockáján eltaláltam, közvetlen a szárnya alatt. Ezzel fel is keltettem a figyelmét, és engem kezdett üldözni. Azonnal egy második nyilat lőttem rá ami a bal szárnyát csúnyán megroncsolta. Így legalább már repülni nem tudott, de még mindig veszélyes volt. Éles fogai és karmai voltak, valamint szúrása azonnali halált okoz, bármelyik embernek. Nekem talán szerencsém van és a kitsune vér megmenthet ha balul sülne el a vadászat. Mivel nagy volt a hó jobbnak láttam, ha lovam eltűnik így mikor a sziklák felé irányítottam, és leugrottam róla. Nem akartam hogy baja essen. Mikor a mantikór le akart döfni félre vetődtem, és ahogy a hátamon csúsztam a hóban újra meglőttem, ami a jobb mancsát érte. Sajnos ez se nagyon lassította, és mintha még dühösebb lett volna tőle.

A következő nyilakat, hirtelen egy nő állította meg és a mantikór és köztem állt meg. 
- Idióta, tűnj onnan! - kiáltottam rá - Az iskola vadőre vagyok, és az a dolgom, hogy megvédjem a szigetet. Az a fenevad hat embert ölt már meg, két nap alatt és kettő közülük gyerek volt. Tehát félre az útból. Parancsot kaptam az Auroroktól valamint a Sárkánytanácstól, hogy elpusztítsam a fenevadat. - mondtam határozottan, és nem engedtem le fegyveremet. - Menj az útból ha nem akarsz meghalni, nem hagyom hogy tovább tomboljon a szigeten a szörnyeteg. - tettem hozzá és még hátrébb húztam az íj idegét.

- Igazad van, szörnyeteg vagyok. És abban is hogy nem ember. De ez engem nem érdekel. Megmondtam, nem fogom hagyni hogy szabadon mászkáljon és kedvére gyilkolászon. - mondtam nyugodtan és nem bántam, hogy elvette a nyilaim egy részét. Eldobtam az íjat és levettem a tegezt a megmaradt vesszőkkel és félre dobtam. majd nyugodtan elővettem a derekamra erősített kardot. 
- Ezt a parancsot mindenképp teljesíteni fogom. Ha maga Odin állna előttem sem érdekelne. Mert ha elpusztítom, biztonságban lesz a családom. - mondtam halkan, ahogy a nyakamban lévő cseresznyevirág alakú medált megérintettem. Kevés vagyok emberi alakban. De felfedni sem akarom magamat, egy idegen előtt. Gondolkodtam, majd nagyot sóhajtottam.