Klubhelyiség

A kör alakú helyiségben nyugtató, halványzöld árnyalatok uralkodnak, hogy aki belép, az úgy érezze, biztonságban van. Az ablak mellett helyezkedik el egy hárfa, meg egy zongora, amit direkt a muzikális tanulók kedvéért rendezett be Gianozza. A helyiség tele van színpompás, gyönyörű növényekkel, amit a diákoknak lesz feladatuk gondozni, fejlesztvén a türelem erényét.
Középen egy hatalmas asztal terpeszkedik, meg kényelmes székek. Az asztal tulajdonsága, hogy kör alakú, így mindenki a másik szemébe tud nézni, továbbá különféle fotelek, és egy kanapé is helyet kapott a társalgóban. A falon vidám festmények integetnek a nebulókra, továbbá jobb oldalon egy könyvespolc, meg egy játékos polc is megtalálható, hogy a fiatalabb diákok se szenvedjenek hiányt semmiben.

*Gianozza megkönnyebbülve landolt a társalgóban, miután végre sikeresen átvészelte a hálóktól a lépcsőn való közlekedést. A kanyarodás nagyon nem volt az erőssége, hiába háromszáz éves angyal. A kor nem jelent semmit, attól függetlenül is lehet valaki ügyetlen, vagy épp ügyes.
Csillagszemével körbepásztázta a terepet, s intett vendégének, hogy foglaljon csak helyet nyugodtan.
Az új tanárnő hamar berendezkedett itt, s csaknem olyan izgatott volt, mint a legtöbb ide kerülő tanonc. Hát még mennyire várta őket. Vajon milyenek lesznek? Ravaszak, s agyafúrtak, ebben biztos volt. Vajon főleg fiúk, vagy főleg lányok fognak a házába kerülni?
Sokféle gondolat cikázott a szeleburdni, barátságos nő fejében, mikor kollégájára szegezte átható tekintetét.*
- Jó estét, Igazgatónő. Nagy megtiszteltetéssel és örömmel tölt el, hogy itt taníthatok – *közölte udvariasan, őszintén. Gyűlölte a hazugságot, de tisztelte és kedvelte az egyenességet, igaz, ravaszságban benne sem volt hiány. Kivéve, ha a repülésben a légáramlatokkal kellett megküzdenie, ott előbb volt ravasz a szél.*

*Nem sértődtem meg. Miért tettem volna? Barátságosan mosolyogva fogadtam az igazgatónőt, aki nem győzött örülni az új tanároknak. Hát igen, a Magisk még viszonylag új iskola, ráadásul nem egyetlen faj lakja az épületet, természetes a varázslószülők félelme. Én viszont pont azért igyekeztem tenni, hogy a kis nebulók minél inkább biztonságban és legfőképp otthon érezhessék magukat, és a lehető legnagyobb szeretetben és gondoskodásban legyen részük. Ahogyan a kolléganő és egyben munkaadóm magyarázott a tanári kar sokszínűségéről, megeresztettem egy szeretetteljes mosolyt.* - Valóban, ámbátor a diákokban lehet, ez még félelmet kelthet, kiváltképp az emberekben. Ha nem gond, én leszűkíteném az emberekre a diákjaim, akik e házba kerülnek, nekik nagyobb gondoskodásra van szükségük, hisz oly’ esetlenek még. Persze, nem zárkózom el a többiektől sem, de számomra az emberek a legkedvesebbek - *s érthető is, hiszen egy teremtőtől származtunk, s hasonlítottunk egymásra.*